In memoriam Wass Albert

" Úgy áld meg téged az Isten, ahogy apád örökségét megőrzöd a lelkedben, tovább adod fiaidnak, unokáidnak. Mert aki magyarnak született, akit magyarnak teremtett az Úr, az csak mint magyar lehet boldog és megelégedett ezen a földön még ezután is! Mindegy, hogy hova vet a sors: gyökered itt van! S ha megtagadod ezt a gyökeret, ha megtagadod a magyar szót, ha megtagadod őseidet, szent magyar származásodat, az Úristen is megtagad téged..., s nem lelsz békességet sehol a világon! " – írta szentegyedi és czegei gróf Wass Albert erdélyi magyar író és költő a Hagyaték című regényében.

1998. február 17-én vadászpuskája oltotta ki életét Amerikában, a floridai Astorban. Véget vetett annak a különleges, sőt különlegesen nagyszerű életútnak, amelynek jelszava: „ismertessétek az igazságot s az igazság szabadokká tészen”. Túl volt a kilencvenen. Sokan mondják, hogy öngyilkos lett. Egyedül volt, övéi nélkül. Élete vége felé betegséggel küszködött, s menekült a magány elől, amely gyerekkorában oly sokszor társa volt. De mivel egyedül maradt, merénylet áldozata is lehetett. Nem zárhatjuk ki ezt a lehetőséget sem, hiszen élete folyamán a román szervek gyűlölete az óceánon túl is többször megkereste.

Wass Albertet a Kolozsvári Református Kollégiumban arra tanították – amint kilencvenedik születésnapján maga idézte –, hogy nem hősi halált kell halni, hanem hősi életet kell élni. Ő megtette ezt. Utolsó leheletéig. Szerette az igazságot, gyűlölte a hazugságot, ezért halt meg száműzetésben.

Hamvait titokban hozták haza. Egy részét a marosvécsi Kemény kastély kertjében helyezték örök nyugalomra, a Helikoni asztalhoz közel, Kemény János mellé. A másik részét szélnek eresztették az Istenszékén, a Kelemen-havasok magas csúcsán, ahogyan rendelkezett: „… ha befejeztem ezt az életet, szelek szárnyán, csillag-ösvényen hazatérek újra …”